E. L. James

 

A „Szürke” a múlt évben kelt ki az online regények sötét vizéből. Megaeladással büszkélkedhető trilógiává nőtte ki magát – vezeti mind az e-book-, mind a paperbacklistákat. Az elmúlt hónapban a Newsweek címlapsztoriban foglalkozott a sorozattal. Filoszok és feministák tévében és vezércikkekben vitatkoznak a jelenségen.
A Bethesdában, ebben a helyes városkában összegyűltek jól tudják, miről van szó.

 


Hivatalnokok és menedzserek sugdolóznak – a legkevésbé nem romantikusan – adó-vevőjükbe. A liftek irányát megfordították, hogy kezelni tudják a tömeget.
– Az épületben van – jelenti be a boltvezető.
Éljenzés és vakuvillogás közepette vezetik be a könyvéből kirakott kétezer példány elé a brit nőt, akiről egy éve még senki sem hallott.
Mennyire fontos E. L. James a kiadójának, a Vintage-nek?
Hány új szerző érkezik könyve dedikálására háromszáz kilométerre New Yorktól a kiadója társaságában? Hányat kísér el a szerkesztője? Sőt a Knopf Doubleday Publishing Group elnöke?


Érzed a szerelmet ma éjjel?
Jamest egyáltalán nem feszélyezi a felhajtás. Integet a tömegnek, és mosolyog. Mintha csak csokis sütit árulnának. Pedig egy olyan könyvet árulnak, melynek hősnője egy ifjú szűz lány, aki Christian Greyjel, a jóképű milliárdossal kezd rögeszmés kapcsolatot. A férfi szereti kézben tartani a dolgokat. Főként Ana testét.
James kiadója tapsol, és rávakkant a sorban következő nőre: – Jöjjön már!
Nem bánják; szeretik, ha egy férfi tudja, mit akar.
Az elkridge-i dr. Kimberly Boyle mindhárom könyvet olvasta. Hétszer is. Kis bilincsből készült karkötőt visel. A pólóján ez áll, „Légy nyugodt, és szeresd Christian Greyt”. Férje, aki immár tizennyolc éve a párja, egyáltalán nem bánja ezt az új szenvedélyt. – A férjem boldog – mondja Kimberley. – Ez az egész felfűtötte köztünk a dolgokat. Minden este megkérdi tőlem: „Ma este olvastad a könyvedet, drágám?” Mintha a nászutunkon lennénk.


Bármennyire szereti is Boyle a könyveket, máris a következő lépés jár az eszében: Hollywood. – E. L. Jamesnek a megfelelő embert kell választania a filmhez – mondja. – Különben mindenkit kikészít. (Nem mindenkit, gondolom, de nem vitatkozom vele.) – David Gandy a brit modell, neki kellene Christiant játszania – dönt Boyle.
Michelle Tomeucci Staffordból érkezett, ő nem ért egyet vele. – Ian Joseph Somerhaldernek kell lennie. Szívtipró a Vámpírnaplóban. – Tomeucci azt mondja, évente úgy kétszáz könyvet olvas.


Ahhoz, hogy a sorrend meglegyen, a nők – szinte kizárólag nők vannak itt –számozott kórházi csuklópántot viselnek. Igaz, kezelésre jöttek. Szerelemfüggők.
Négy ifjú nő zöld pólót visel Christian Grey jellegzetes szövegével: „Később, bébi.” A póló hátoldalán Grey helikopterének rajza. Nem tudják abbahagyni a nevetést. Angelal Putnam Annapolisból azt mondja. – Bizonyos részeket nem csak egyszer olvastam el. – A barátnői kuncogak. – A férjem szereti ezeket a részeket.
Kierstin Motly szintén Annapolisból azt állítja: – Ez nem is annyira a szexről, mint inkább a kapcsolatokról szól.


Vajon miért nem jön be ez a szöveg, amikor a férfiak azt mondják, hogy csak a cikkekért olvassák a Playboyt?


A második könyvnél át is ugrottam a szex részeket – mondja Motley. – Hány lélegzetelállító orgazmusnak lehet örülni?
Ám egy másik barátnő, Ashley Likourgos Pasadenából azt javasolja: „Ehhez a könyvhöz vibrátort kéne adni”


Végre egy mód visszavágni az e-booknak!
A sor már az emeleten kanyarog a polcok között. A szőnyegre ragasztott nyilak mutatják, merre kell menni, de az egész mégis kezd zavaros lenni.
– Hol a sor vége? – tudakolja egy eladó.
– Haladjunk tovább – javasolja valaki.
– Valakinek ide kell állni – kiállt föl a boltvezető.


Ben Martin Richmondból két hölgy baráttal érkezett. Ő nem olvasta a regényeket. – Erkölcsi támogatásnak jöttem – állítja. – Én elkísértem őket ide, ők pedig holnap este megnézik velem a Bosszúállókat.
– Valamikor – helyesbít az egyik hölgy barát.
Itt is vannak irányításproblémák.


Margaret és Bernie Mariante bethesdai lakosok, és bevallásuk szerint ők a legidősebbek a tömegben. Margaret hetvenkilenc éves. Bernie úgy gondolja, hetvenhét lehet. Negyvennégy éve házasok.
– Az agyam fiatalabb, mint a térdem – mondja Margaret. Amikor megkérdezem, sok erotikus könyvet olvas-e, Bernie közbekotyog. – Nem eleget.


A sor gyorsan halad, de nem lesz rövidebb. Akárcsak Christian szerelme.
James még mindig dedikál, és dedikál, és dedikál. A bolti eladók magyarázzák a szabályokat. – Személyre szólón egy könyvet dedikál, és két másikat ír alá.
De az emberek nem tudják megállni, többet akarnak. Fotókat akarnak aláíratni, az ingükat, vagy akár testrészeket.


Jamesszel és lelkes rajongóival szemközt egy másik könyvrakás, de ügyet sem vetnek rá. A címe: Miért buknak el nemzetek.


A cikk eredetije

 

Előjegyzésbe veszem a könyvet