Böszörményi Zoltán: Füst - Lénárd-novellák
· ISBN: 9789632546308
· Ulpius-ház, 2012 június
„Olvasni annyi, mint egy lökést, egy ütést érezni, akadályba ütközni; saját gondolkodásunk passzív, lusta simulékonyságát egy idegen, lezárt és kemény gondolkodás hajlíthatatlan pályájával helyettesíteni. (…) Személyes érintettség nélkül olvasni fárasztó semmittevés. Minden könyvnek egy sors meghatározatlan alakját kell jelentenie számunkra, minden olvasmánynak gazdagabbá vagy szegényebbé, boldogabbá vagy szomorúbbá, biztosabbá vagy bizonytalanabbá kell tennie bennünket, csak érintetlenül nem szabad hagynia. (…) Minden könyv, amely nem vág rejtett, csupasz, felajzott és vérző elevenünkbe, időleges menedék csupán.”
A nagy magányos kolumbiai gondolkodó, Nicolás Gómez Dávila e szuggesztív meghatározása a lehető legszabatosabb leírása annak, hogyan született meg Böszörményi Zoltán újabb történetfüzére Lénárd Sándor Völgy a világ végén című önéletrajzi remekművének ámuló, érző, elevenbe vágó olvasásából. Alkotó továbbgondolásából.
Böszörményi Zoltán eddig is szívesen idézett szövegeiben mitológiából, filozófiai művekből, világirodalomból. Költői alteregója a titokzatos fizikus lángész, Majorana. De ezúttal nem beilleszt, nem ölt emblematikus maszkot. Pár szóra, néhány mondatra támaszkodva bont ki, teremt saját letisztult írói nyelvén egy külön kis világot, távolit, egzotikust, amelyben azonban mégis mindenki ráismerhet a sajátjára.
Történetei élvezetes, nemegyszer kifejezetten szórakoztató olvasmányok, mégsem időleges menedékek csupán.
HUDY ÁRPÁD
Egy különös könyv és egy különös világ ihlette a József Attila-díjas szerző legújabb kötetének sokszínű és sokrétegű – hol baljósan komor, hol humorosan könnyed – novelláit, amelyekben a természet, az elmúlás, a bűn, a szerelem, a magány örök témái öltenek új formát. Egy bennszülöttek és bevándorlók lakta völgy a világ végén, mindennapi csodákkal, tragikus és felemelő történetekkel.
Akár ha szereplők lennénk A varázsló kertjében, minket is régi kerítéspalánkhoz vezet író kísérőnk, s biztat, hogy pillantsunk át a deszkarésen. Ám Csáthtól eltérően Böszörményi Zoltán huszonegy nyíláshoz invitál, s láttat mögötte megannyi világot. A képzeletbeli kerítés – Lénárd Sándor remekműve, a Völgy a világ végén – hatalmas, megbonthatatlannak tetsző felület. Ki gondolná, hogy a figyelő tekintet széltében-hosszában hajszálnyi repedéseket fedezhet föl rajta, melyeket a képzelet kitágít, s látni enged mögötte újabb és újabb arcokat, sorsokat, másként kiteljesedő valóságban. Böszörményi Zoltán írói bravúrja, hogy ez a huszonegy „új világ” ugyanennyi nyelvi, stiláris formát ölt. Bizonyságául annak is, hogy az utazó – úgy a szerző, mint az olvasó – minden újabb kalanddal más-más kockázatot vállal. Hiszen elhívásának pillanataiban fogalma sem lehet róla, hogy a soros színtéren énjének mely része fog kinyílni. A szerzőre eddig is oly jellemző belső utazás kivetülő képei ezek a sajátos Szindbád-parafrázisok, melyek egységükben, összességükben akár egy újabb tudatregény előképei is lehetnek.
Mányoki Endre
